HVG 2003 II. 14.

ÚJ BARLANG A LUKÁCSNÁL

A budapesti Lukács gyógyfürdő forrásainak karbantartása közben egy közel fél kilométer hosszú, egyik részén 15 méter magas teremmé öblösödő hasadékot tárt fel néhány hete a Hidrotech Barlangkutató Kkt. barlangibúvár-csapata. A Hotel Rózsadomb alatti barlang vize 27 fokos, 3-7 fokkal melegebb a fürdőt ellátó, régóta ismert két forrásnál. Az aggteleki Esztramos-hegy Rákóczi-barlangjában történt tavaly márciusi búvárbaleset óta a környezetvédelmi tárca felhívására a nemzeti parki igazgatóságok nem adnak engedélyt barlangi búvármerülésekre, bár ennek nincs jogalapja. A zöldtárcának sikerült megállapodnia a búvárszervezetekkel az engedélyekhez szükséges szakmai követelményekről, de nem adtak ki új iránymutatást a természetvédelmi hatóságoknak. Márpedig utóbbiak engedélye nélkül a turisták előtt meg nem nyitott barlangok nem látogathatók. Az illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park a budai gyógyfürdőket tápláló barlangok vizsgálatára és a fürdoket ellátó források karbantartására szakosodott Hidrotech kérelmére várhatóan engedélyezni fogja a feltárást - mondta a HVG-nek a kkt igazgatója.

(ha valaki többet tud a dologról, szivesen feltennék ide információt erről a felfedezésről – webmaster)

[További információ]

Kapcsolódó anyag:

Búvárok a Frankel Leó úton - Természetvédelmi terület a Molnár János-barlang

2003-02-13

T. Z., Népszabadság, 24. oldal

Télesti félhomály, az ember mereszti a szemét, és egyre biztosabb abban, hogy megbolondult. Búvárokat lát ugyanis, amint a Lukács fürdő irányából a Frankel Leó út túloldalára igyekeznek. Az óvatlan járókelő csak bámul, és nem érti, miért ballagnak a gumiruhás békaemberek a Malom-tó felé. Azt bizonyára ők is sejtik például, hogy nem egészen itt kell keresni az első világháborúban elsüllyedt Szent István csatahajót. Azt is tudják, hogy a tündöklő korallzátonyok sem errefelé honosak, valamint a világ legritkább halát, az ördöglyuk fogaspontyot sem itt fogják elejteni.

Honnan is tudhatná a Frankel Leó úti sétálgató vagy a 17-es villamos látványtól megbabonázott népe, hogy a búvárok szerényebb, de a mindennapokban jóval hasznosabb okból hatolnak pillanatokon belül a Malom-tóba. Az onnan nyíló, úgynevezett Molnár János-barlangot tartják rendben, elsősorban azért, mert egy csővezetéken abból kapja gyógyvizét a Lukács fürdő.

Márpedig ez a víz még akkor is igen fontos, ha a tavaly óta, egy sokat vitatott rendelet értelmében víztisztító és forgatóberendezést építettek a fürdőbe, így aztán a látogatók nem az eddig megszokott, pillanatonként a hegy gyomrából érkező gyógyvizet élvezhetik. Mindenesetre a fürdőépület falán elhelyezett, hálálkodó márványtáblák sokasága is sejteti: a Lukács vize alighanem tényleg nagy kincs, és talán még így, kissé spórolósan: tisztítgatva, forgatva, kémiai anyagokkal bolondítgatva is az marad.

Fő alkotóeleme, a termálvíz egyébiránt a föld gyomrában, egyenesen az Alföldről érkezik, egy úgynevezett "termális vonal" mentén. Ez ágazik Visegrád felé, ebben lubickolnak a leányfalui strandon, valamint Csillaghegyen és a Római fürdőben, ez érkezik a Molnár János-barlangba is, hogy aztán keveredjen a karsztvízzel, és egy csővezetéken át a Lukács medencéjében végezze. A mészkő- és agyagrétegek között vezető, több száz kilométeres úton érkező vizet több ezer méter mélyből feltörő hő hevíti fel.

Molnár Jánosról, a barlang névadójáról annyit talán illik megjegyezni, hogy múlt századi patikus volt, ő fedezte fel az összefüggést a Malom-tó vize és a budai hegyoldalban nyíló barlangok között. Az elzárt, és ezért csak kevesek által ismert Malom-tó, valamint a mögötte és alatta található Molnár János-barlang jelenleg ismert 480 méternyi, egyébként 36 méteres mélységbe is lehúzódó járatainak rendszere Budapest

egyik káprázatos gyöngyszeme. Természetvédelmi terület, és a város értékeinek egyre gyakoribb pusztítását látva az ember maga sem tudja, örüljön-e annak, hogy kerítések rejtik, vagy sajnálja, hogy a fővárosiak a

közelébe sem mehetnek.

Kalinovits Sándor, a barlangra felügyelő búvárok főnöke és hat társa viszont kimondottan szerencsésnek mondhatja magát, hogy hetente végig kell néznie a csővezetéket, azaz hetente akad dolga Budapest egyik legszebb természetvédelmi területén. Nézheti az apróbb-nagyobb termeket, a cseppköveket, a baritkristályok csillogását, odalent a mélyben szinte együtt lélegezhet a Budai-hegységgel.

Igaz, egy esztendeje a barlangba még ők is csak külön engedéllyel mehetnek be, mert miután tavaly januárban Bódvarákó mellett, a Rákóczi-barlangban rekedt egy balszerencsés barlangász-búvár, a hatóságok a természetvédelmi területeken, így az ilyen jellegű barlangokban is megtiltottak mindenféle merülést. Az ok igencsak egyszerű: a fentihez hasonló esetekben ugyanis a mentés érdekében elkerülhetetlen az üregek tágítása, a természeti értékek rombolása. A természetvédelmi hatóságok szempontjából érthető az óvatosság, ám a tiltás mégsem megoldás, hiszen kockázati tényezők ide vagy oda, a feltárásoknak, a karbantartásnak és a tudományos munkáknak folytatódniuk kell.

Hogy ez miképpen lesz lehetséges, arra már kidolgoztak bizonyos szabályokat, melyek egy éve a környezet- és területfejlesztési minisztérium illetékeseinek asztalán fekszenek. A búvárok remélik: előbb-utóbb nekik sem

a papírmunkával kell majd a legtöbbet foglalkozniuk. Már csak azért sem, mert Kalinovits Sándor (az említett bódvarákói Rákóczi-barlang egyik felfedezője) a Molnár János-barlang mögött újabb, az eddig ismertnél nagyobb

járatokat és üregeket talált, és szeretné végre elkezdeni azok feltárását. Igaz, mi abból sem látnánk sokat, legfeljebb annyit: kicsit gyakrabban ballagnának békaemberek a Frankel Leó úton.